Tavaly a zöld tőkepiac is erősödött, a zöld kötvények aránya a teljes állományon belül elérte a 24 százalékot.
Szerző(k): EconomxIsmét csúcsközelbe erősödött a bitcoin. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint az intézményi befektetőkkel, valamint az ETF-ek révén a kriptoközösség mára már maga mögött hagyott egy korszakot.
Szerző(k): Károly GáborA BÉT és az MBH közötti együttműködés a hazai középvállalatok fejlődését támogatja tudással, támogató szakértői és vállalati közösséggel, valamint finanszírozási lehetőségekkel.
Szerző(k): Horváth BalázsÓriási pluszt, 4 ezer milliárd forintos vagyont könyvelhettek el az év első három hónapjában a magyarországi háztartások, a lakosság készpénz- és hitelállománya is csúcsot döntött.
Szerző(k): T. E.Az oktatás állami irányítói és az oktatási intézmények szinte rohamléptekben dolgozzák ki az úgynevezett MI-politikájukat, amely egyes esetekben és csak bizonyos mértékig teszi lehetővé a mesterséges intelligencia használatát. Feltehetően pedig lesznek olyan területek, ahol egyenesen tiltás várható – mondta el az Economxnak a Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) vezetéstudományi tanszékének vezetője.
Szerző(k): Drávucz PéterVan egy jó hírünk, meg van egy kijózanító is. Már a leggazdagabbak között is feszültséget okoz a vagyonkoncentráció sajátos „relativitás elmélete”. Első ránézésre szépen gazdagodik a magyar társadalom, de az adatok mélyére ásva azzal szembesülünk, hogy immár a leggazdagabb 10 százalék vagyonnövekedése is csak az 1 százaléknyi felső krémnek köszönhető.
Szerző(k): Karagich IstvánAz ír légitársaság, a Wizz Air legfőbb riválisa, közel 184 millióra növelte az utasainak számát, 9 százalékos növekedést eredményezve az előző pénzügyi évhez képest. Nyereségét továbbá 34 százalékkal növelte, 1,92 milliárd eurós adózott jövedelemmel.
Szerző(k): Balatoni LillaNéhány éven belül nemcsak a repülőgépflottát, de a munkavállalók számát is több mint duplájára emelik - mondta Váradi József. Az is kiderült, miként szemlélik a budapesti repülőgép visszavásárlására tett kormányzati lépéseket.
Szerző(k): Balatoni LillaAz alapkamatvágás nem lepett meg senkit, de félő, hogy az infláció újra visszatér.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba